Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Jókai Színház Békéscsaba

5600 Békéscsaba, Andrássy út 1

Jókai Színház információk

A békéscsabai színjátszás otthona - a Jókai Színház

 
Békéscsabán 1840 óta rendeznek színi előadásokat, kezdetben csak vándorszínészek léptek fel a község nagyobb épületeiben.
 
Az akkoriban Vigardának vagy Vigadónak nevezett békéscsabai színházépületet 1877-1879 között építették a városiak közadakozásából. Az épület és a hozzá tartozó impozáns udvar terveit Halmay Andor építész készítette, a munkálatokat Sztraka Ernő városi mérnök irányította. Az eklektikus stílusú Jókai Színház az Andrássy úti sétálóutcán kapott helyet a Fiume Szálló mellett.
 
A színház állóhelyekkel együtt 600 férőhelyes nézőtérrel rendelkezett, állandó társulata 1954-től működik.
 
Az 1879. március 8-án ünnepélyesen megnyitott Jókai Színház épületét 1912-ben átalakították és kibővítették. A színháztér 630 férőhelyesre bővült, ruhatár büfé és nemdohányzó rész került benne kialakításra. A színpad méreteit is megnövelték, zsinórpadlással és süllyesztővel szerelték fel. A felújítási munkálatok a központi gázfűtés bevezetésére és a világítás modernizálására is kiterjedt. A munkálatok Wagner József vezetésével és Spiegel Frigyes - Englerth Károly építészpáros tervei alapján zajlott.
 
Akkoriban a Vigadó kiemelkedő szerepet töltött be a város kulturális életében. Az aranyozott velencei metszett tükrökkel és intarziás parkettával díszített terem előadóestek, koncertek, bálok és estélyeket helyszínéül szolgált.
 
1953-ban az Apolló mozit áthelyezték a Vigadóba, ennek következtében két év alatt teljesen tönkrement. Ezután ugyan ismét a színházé lett a terem, de csak festőműhelyként majd próbateremként használták.

 A kilencvenes évek közepén komplex felújító munkálatok vették kezdetüket, melynek során a Vigadó visszanyerte egykori ragyogását, a megújult színházterem 420 fő befogadására képes.



Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

Békéscsaba
Békéscsaba - Közlekedés

Közlekedés Békéscsabára és Békéscsabán

Békéscsaba címere
Békéscsaba - Európa legnagyobb 'faluja'

Az őskor óta lakott Békéscsaba a régió egyik legfejlettebb városa, a magyarországi szlovák kise...

Logó
Fiume Szálló * * *

A XVIII századba egy földesúri fogadó helyén épült fel neoklasszicista stílusban a kés......

Még több Látnivaló Békéscsabán

Logó
A II. világháború áldozatainak emlékműve

A békéscsabai Szabadság téren látható a II. világháború áldozatainak emlékműve

Logó
Fiume Szálló * * *

A XVIII századba egy földesúri fogadó helyén épült fel neoklasszicista stílusban a kés...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jún 06

Jászberényi kultúrális programok
A Jászkerület Nonprofit Kft. nyitott, minden korosztály számára kultúrát, ismeretet köz......
Hatvan

Jún 06

Püspökladányi Győgyfürdő
Gyógyulás, felfrissülés, kikapcsolódás és szórakozás élménye várja a Püspökladán......
Hajdúszoboszló

Jún 06

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz......
Budapest

Fizetett hirdetés

Térkép




Szállás a közelben

1 Hotel Fiume Békéscsaba

Frekventált helyen, a város szívében található a Fiume Hotel, városközponti jellege mia...

2 Gréta Vendégház Békéscsaba

Kedves Érdeklődő! Szeretettel invitáljuk Gréta Vendégházunkba. Szálláshelyünk a ...

3 Szlovák Panzió Békéscsaba

Panziónk Békéscsaba központjában a Nagy Evangélikus templom mögött, impozáns külsejű...

Megosztom



Látnivaló kereső Békéscsaba

Partnereink




Facebook