Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Evangélikus Kistemplom

Evangélikus Kistemplom információk

 

A békscsabai Evangélikus Kistemplom

Az 1745-ben, barokk stílusban épült Evangélikus Kistemplom Békéscsaba legrégebbi temploma.Az Evangélikus Nagytemplommal szemben áll a Luther út 1. szám alatt.
Építtetője id. Tessedik Sámuel (neves agrármérnökünk apja) evangélikus püspök volt, a legenda szerint gyalog ment Bécsbe, hogy Mária Teréziától építési engedélyt kérjen a templomhoz.

A török időkben stratégiai okokból nem volt szabad kőtornyot építeni, az ország felszabadulása után viszont a békéscsabai Evangélikus Kistemplom kapott először kőből emelt zömök kis tornyot.
1773-ban kereszthajóssá bővítették.
 
A templom elnevezése félrevezető lehet, mert mérete alapján valójában a közepes méretű templomok közé sorolandó. A kis jelző a vele szemben álló Evangélikus Nagytemplomhoz viszonyítva lesz beszédes.
 

Az Evangélikus Kistemplom tornya és orgonája

 
A már említett torony a templom külsejének leghangsúlyosabb eleme. Magassága eléri a 40 métert és 5 különböző szintje más-más funkciót lát el.
Az első három szint csak külső kialakításában különül el, az első szint magasságában szegmensíves záródású ablak, a második, vagyis a lépcsőház szintjén boltíves üvegablaka, fölötte kör alakú ablakkal, míg a harmadik szinten a harangház található, amely három harangnak ad otthont.
 
 A negyediken szint valaha a harangozó lakhelyéül szolgált, míg végül az ötödik szinten található a tűzőrszoba. A két felső szint között erkély fut végig, mely a 19. század végén épült. Addig csak egy kis franciaerkély volt a helyén, a szoba ajtaja.
A tornyot sátortető zárja.
 
A templom építészeti stílusát a barokkon és a reneszánsz elemek határozzák meg.

A templom berendezése eltér a megszokottól, mivel az orgonakarzat nem a toronyfelőli oldalon, hanem az oldalsó bejárat fölé építették. Orgonáját 1896-ban készítette az aradi Dangl Antal Fia császári és királyi orgonakészítő.

 



Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

Az Evangélikus Nagytemplom impozáns épülete
Evangélikus Nagytemplom

A békéscsabaiak egyik legnagyobb büszkesége a belvárosban található Evangélikus nagytem......

Logó
Evangélikus Gimnázium

1994. szeptember 5-én költözött a mostani új helyére, a Békéscsabai Nagysándor József......

Logó
Erzsébethelyi Evangélikus Templom

Békéscsaba délnyugati részében az Orosházi úton látható a város harmadik evangélikus......

Még több Látnivaló Békéscsabán

Logó
Jézus Szíve Római Katolikus Templom

1992-93-ban épült a Jamina (Erzsébethely) városrészben álló Jézus Szíve római katolik......

Az Evangélikus Nagytemplom impozáns épülete
Evangélikus Nagytemplom

A békéscsabaiak egyik legnagyobb büszkesége a belvárosban található Evangélikus nagytem.........

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jún 06

Jászberényi kultúrális programok
A Jászkerület Nonprofit Kft. nyitott, minden korosztály számára kultúrát, ismeretet köz......
Hatvan

Jún 06

Püspökladányi Győgyfürdő
Gyógyulás, felfrissülés, kikapcsolódás és szórakozás élménye várja a Püspökladán......
Hajdúszoboszló

Jún 06

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz......
Budapest

Fizetett hirdetés

Megosztom



Látnivaló kereső Békéscsaba

Partnereink




Facebook